
Az új pápa megválasztásával véget ért a Szent Péter trónjának rendkívüli széküresedése, amely Ferenc pápa hirtelen halálát követte. A konklávé azonban példátlan kánonjogi helyzetben zajlott, hiszen több bíboros vett részt a választáson, mint amit a szabályok megengednek.
A május 7-én kezdődött konklávéra 133 választásra jogosult bíboros jelentkezett, noha az érvényben lévő apostoli konstitúciók szerint legfeljebb 120 vehetne részt. Ez felvetette a választás érvényességének kérdését, mivel a szabályzat szerint a túllépés semmissé teheti a fölös bíborosok szavazatát.
ÍGY DÖNTÖTT A KONKLÁVÉ: A Bíborosi Kollégium ezért gyors döntésre kényszerült. Az Általános Kongregációk során megvitatták a kérdést, és végül a Szentszék közleményben tudatta: Ferenc pápa pápai hatalmából eredően már életében felülírta a korlátot, amikor 120-nál több bíborost kreált.Ez a döntés, bár a szabályokkal ellentétesnek tűnt, jogértelmezés szerint érvényes volt, mivel az egyházfő legfőbb törvényhozói jogkörrel rendelkezik. Így a túllépés nem minősült szabályszegésnek, hanem a pápa előzetes akaratának beteljesítésévé vált. ÍME A TÖRVÉNYES PÁPA: A Szentszék szerint a Universi Dominici Gregis 36. pontja alapján minden, bíborossá kreált személy jogosult a választáson részt venni. Így egyetlen bíborost sem lehetett kizárni, még akkor sem, ha a hivatalos létszám fölé estek.
A döntés biztosította a választás érvényességét, és elhárította a kánonjogi válságot. Az új pápa megválasztása így teljes mértékben legitim és az egyházi törvényekkel összhangban történhet – egyúttal példát szolgáltatva a szabályok és rugalmasság egyensúlyára. VIA magyarnemzet