Lezuhant egy repülő az autópályára, minden utas szörnyethalt a fedélzeten – Mutatjuk a részleteket! – Celebhírek

Péntek délután lezuhant egy kisrepülőgép a németországi A2-es autópályán, Magdeburg térségében. A balesetben két ember életét vesztette.„A repülőgép a lezuhanás során teljes terjedelmében lángba borult. A jelenlegi információk szerint a mentőegységek két utas holttestét emelték ki a roncsból” – nyilatkozta Stefan Brodtrück, a rendőrkapitányság szóvivője a Bildnek.

A lap arról ír, hogy az eddigi információk szerint más járművek nem voltak érintettek a szerencsétlenségben. Azt egyelőre vizsgálják, miért és milyen körülmények között zuhant a gép az autópályára nem sokkal délután 3 óra előtt. A mentőegységek és a rendőrség több órán keresztül dolgoztak a helyszínen, az autópályát pedig Hannover irányában le kellett zárni.

A környékbeli tűzoltó- és mentőegységek mellett krízisintervenciós szakembereket is riasztottak a helyszínre. A Bild szerint a tragédiát végignéző autósok közül többen lelki segítségre szorultak. A Jerichower Land járás katasztrófavédelmi és mentőszolgálati hivatalának szóvivője a Volksstimme című lapnak elmondta, hogy az égő repülőgépet látó szemtanúk ellátásáról is gondoskodni kellett.

A repülő jelentős része megsemmisült: a farokrész az úttestre zuhant, az összeégett alkatrészek pedig az út menti rézsűn szóródtak szét.

Forrás