A leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor jelentős végkielégítéssel kezdheti meg az parlamenten kívüli életét. A jogszabályok alapján képviselőként háromhavi búcsúpénz illeti meg, ami bruttó 6,37 millió forintnak felel meg. Emellett miniszterelnöki tisztségének megszűnése után hathavi fizetését is egy összegben kapja meg, ami jelenlegi bére alapján bruttó 32,4 millió forint. Így összesen mintegy 38,8 millió forint áll rendelkezésére az újrakezdéshez.

Bár a választási vereséget követően egyik napról a másikra megszűnik a munkaviszonya, nem marad juttatások nélkül. Ugyanakkor a törvény előírja, hogy vissza kell fizetnie a hathavi végkielégítést, ha fél éven belül olyan gazdasági társaságnál vállal vezető szerepet, amelyben az állam közvetlen vagy közvetett többségi befolyással rendelkezik.

Májustól a bruttó 7,58 millió forintos miniszterelnöki fizetésétől is elesik. Több mint három és fél évtized után búcsúzik a parlamenttől: képviselői mandátuma az új Országgyűlés május 9-i alakuló ülésével szűnik meg, majd néhány nappal később a kormány megalakulásával a miniszterelnöki tisztségét is elveszíti. Ezzel politikai pályafutása lezárul, és állandó jövedelem nélkül maradhat.

A hatályos szabályok további juttatásokat is biztosítanak számára: 16 éven át jogosult hivatali autóra sofőrrel, illetve 8 éven keresztül irodára, kétfős titkársággal.

A leköszönő miniszterelnök vagyonnyilatkozata szerint jelenleg nincs saját tulajdonú autója, viszont feleségével közös bankszámláján valamivel több mint 5 millió forint megtakarítás szerepel. Két ingatlannal rendelkezik: egy 63 négyzetméteres felcsúti házzal, valamint egy 233 négyzetméteres budapesti, XII. kerületi ingatlannal, utóbbit a feleségével közösen birtokolja.

Forrás: Economx