Most jelentették be! Meghalt a reggeli tragédia másik sérültje is – Ő a második áldozat

A Blikk is megírta, súlyos baleset rázta meg a 26-os főút forgalmát péntek délelőtt, amikor egy személyautó két gyalogost ütött el a sajóbábonyi elágazásnál. Korábban közölték, az egyik gyalogos a helyszínen meghalt – róla úgy tudni a közútkezelőnek dolgozott –, a másik áldozat pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Újraélesztették, majd kórházba szállították.

Nem élte túl a másik áldozat sem

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség a közösségi oldalán később bejelentette, a férfit és a nőt egy 41 éves férfi ütötte el. Továbbá megerősítették, a 45 éves sajóecsegi férfi még a helyszínen életét vesztette, a 71 éves rudabányai nő kórházba szállítás után halt meg.

A helyszínelés adatai szerint az idős nő feltehetően műszaki hiba miatt állt meg autójával, az az arra közlekedő sajóecsegi férfi pedig segíteni akart neki, ekkor sodorta el őket autójával a 41 éves férfi.