Megtörtént minden szülő rémálma szerda délután egy várpalotai óvodában: több kisgyerek nárciszhagymát evett az udvaron játék közben. Öt óvodást végül mentővel szállítottak kórházba megfigyelésre. Bár a növény különösen a hagymája erősen mérgező, a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően a gyerekek állapota stabil, mindannyian jól vannak.
Az eset idején több mentőautó is érkezett az intézményhez, ami azonnal felkeltette a környékbeliek figyelmét. Eleinte úgy tudták, hogy a gyerekek bogyókat fogyasztottak az udvaron, később azonban kiderült: a kerítés mellett növő nárcisz hagymáját húzták ki és kóstolták meg. A történtekre akkor derült fény, amikor az egyik kisgyerek rosszul lett, és hányingerre panaszkodott.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az RTL Híradónak elmondta, hogy a helyszínen minden érintett gyermeket megvizsgáltak. Végül négy kislányt és egy kisfiút vittek kórházba további megfigyelésre, főként hasfájás és hányinger miatt.
A szakemberek szerint a nárcisz minden része mérgező, de a hagymája különösen veszélyes, mivel olyan anyagokat tartalmaz, amelyek az idegrendszerre is hatással lehetnek. Formája miatt könnyen összetéveszthető a vörös- vagy fokhagymával, ezért a gyerekek számára különösen kockázatos lehet.
Kanizsai Péter, a Pécsi Tudományegyetem klinikaigazgatója arra figyelmeztetett, hogy már kis mennyiség elfogyasztása is toxikus tüneteket okozhat:
„Gyomorirritációval, hányással, hányingerrel járhat a nárciszhagyma-mérgezés, nyilvánvalóan attól függően, mennyit fogyasztott belőle a beteg. Már kis mértékben is okozhat toxikus tüneteket, ezért érdemes vele azonnal sürgősségi osztályra menni. Az is fontos, hogy vigyünk mintát abból, amit a beteg megevett.”
Várpalota polgármestere, Campanari-Talabér Márta megerősítette, hogy a gyerekek jól vannak, ugyanakkor éjszakára még kórházban tartották őket megfigyelésre. A városvezetés az ügy kivizsgálását is elrendelte, és írásos tájékoztatást kért az intézménytől.
Forrás