Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel. A hatóságok lefoglalták a Fidesz szervereit! Havasi Bertalan a közleményében azt írta: ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon. Az önkényuralom a mai napon szintet lépett – értékelt Havasi Bertalan. Közölte: a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál, és kiáll a Tisza Párt erőszakos önkényével szemben.

Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon közölte: „a Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!” A Telex megtudta, hogy az NKA pénzosztásaival kapcsolatban, hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt zajlik eljárás, a szerverek lefoglalását megerősítette szerkesztőségünknek Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. Későbbre ígértek részletes tájékoztatást. Címlapkép: Illusztráció. Forrás