Magyar Péter a kormány szerda délelőtti sajtótájékoztatóján reagált arra, hogy néhány órával korábban egy járókelő leköpte a Nyugati pályaudvaron.
Szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le Magyar Pétert. A kormányfő Vitézy Dávid közlekedési miniszterrel együtt vonattal indult közös sajtótájékoztatójuk helyszínére, amikor még az indulás előtt odalépett hozzájuk egy férfi. Miután mögéjük került, hátulról leköpte a miniszterelnököt. Magyar Péter ekkor hátrafordult, és jó egészséget kívánt neki. Az esetet élőben közvetítették a kormányfő és a kormány közösségi oldalain.
A miniszterelnök később a sajtótájékoztatón is kitért a történtekre. Úgy fogalmazott, hogy párhuzamot lát a támadás és a korábbi kormánypártra jellemző politikai mentalitás között.
Sötétből, pincékből lejáratni másokat, civileket, bírókat, művészeket, újságírókat, mellette élő vitára gyávának lenni húsz éve (…) Ez ugyanaz a lelkiállapot. Ők beszélnek önkényről, a jogállam leépüléséről, fenyegetőzésekről. A megmaradt propagandájuk pedig még a teljes szétesés előtt olyan gyűlöletet kelt, hogy még mindig vannak félrevezetett emberek, akik kihasználva azt, hogy én például járok emberek között és fogok is járni (…), hátulról köpnek le.
Magyar Péter közvetlenül is üzent az őt leköpő férfinak:
Abszolút nem haragszom rá, feljelentést se fogok tenni. Azt javaslom az úriembernek, hogy legközelebb legyen bátor, mint a Fidesz és Orbán Viktor és szemből köpjön le.
A kormányfő hozzátette, hogy a Nyugati pályaudvaron tartózkodók többsége nem így viselkedett. Elmondása szerint többen is odamentek a férfihoz, és megpróbálták lenyugtatni.
Forrás