Nem tudom, ki hogy van vele, de többségünknek talán akad néhány olyan ember az életében, aki amolyan irányjelző számára. Nem példakép a jó szó, igazából keresem is, hogy mi az. Mert nem arról van szó, hogy feltétlen olyanokká akarnánk válni, mint ő, de mindig kíváncsiak vagyunk a véleményére, érdekel, ő hogyan oldana meg problémás helyzeteket, és úgy érezzük, tanulhatunk abból, ahogyan bánik emberekkel, ahogyan megválaszol kérdéseket. Meg egyáltalán, abból, ahogy él. Akitől érdemes kérdezni, és aki úgy kérdez, hogy őszintén kíváncsi a másikra.Meghalt Lambert Gábor. Beteg volt, ezt megosztotta a nyilvánossággal, bejegyzései aggodalomra adtak okok. De nem, vele ez még nem történhet meg, még nem. 69 éves volt, de valójában szinte kortalan. Fiatalos, aktív, okos, empatikus, mentes káros szenvedélyektől. Húsz éven át dolgozott a régi Magyar Nemzetnél, 14 éven át a régi Figyelőnél, aminek főszerkesztője is lett. Mi ebben az időszakában ismerkedtünk meg egy franciaországi hivatalos úton, közel húsz éve. Merem mondani, hogy jóban lettünk, s ha nem is maradtunk heti kapcsolatban, rendszeresen összesodort minket az élet, abban maradtunk, legalább félévente üljünk össze egy kávéra, ebédre, együnk egy pisztrángot Dunabogdányban, beszéljük meg, kivel mi történik. Sajnos a legutóbbi fél év hosszabbra nyúlt. Rendkívül naprakész volt főként külpolitikai és gazdasági ügyekben, de a Dunáról, a csónakázás örömeiről éppúgy el lehetett vele beszélgetni, mint Donbászról, az újságíró szakma-, vagy a biztosítási piac helyzetéről. Látta az árnyalatokat, megfontolt volt; hangos, durva szót sosem hallottam tőle. Nyugdíjasként is aktív maradt, azt mesélte legutóbb, már nem kell 16 órán át készenlétben állnia, de örül, hogy van feladata, a helyén van. (Utóbbi években a Mabisz kommunikációs vezetőjeként hallhattuk gyakran nyilatkozni.) Igen, ő olyan ember volt, akire mindig úgy gondoltam: valahogy így kell(ene) intézni ügyeinket, ahogyan ő teszi, és hogy tipikusan ő az a karakter, aki tudja, hogyan kell majd megöregedni és jó sokáig úgy maradni. Gábor, fene egye meg, ennek így kellett volna lennie.
Forrás