Mi történik itt?
Sokan várták már a TV2 Sztárban Sztár című műsorát, leginkább azok, akik alapvetően a profi éneklésre kíváncsiak, nem a tehetségkutatókban a műsorfolyamok elején tömegével feltűnő magamutogató amatőrökre, akiket kevés kivétellel csak a szereplési vágy fűt mindenféle tehetség nélkül.Az énekes verseny nézői azt is kapták, amit vártak, még a kiesők is olyan produkciókat tettek elénk, ami a a vájt fülűeknek is igazi csemege lehetett. Gallusz Niki Katona Klári ikonikus Hello című dalát adta elő:
Kohánszky Roy a többszörös Grammy-díjas ikonná, Bruce Springsteen alakjában érkezett a Sztárban Sztár színpadára az első élő show-ban, a Born In The USA dalával.
Egyikük sem vallott szégyent, de valakiknek ki kellett esni ezen az estén is.
Vicces jelenetekből se volt hiány. Rögtön az első, Kovács Áron produkciója után jött Papp Szabi elszólása, miszerint a MEGASZTÁR arról szól… A zsűritagok persze azonnal kijavították, hogy ez a Sztárban Sztár. Liptai Claudia mondatán derültek a leginkább, aki annyit fűzött hozzá:
Örüljünk, hogy nem X-Faktort mondasz végül is…
Forrás