Felfoghatatlan veszteség.
Bájos volt, mosolygós és legfőképpen természetes. A nagy tévébemondó-generáció tagjaként ismerhettük meg és rajongtunk érte, ám a sors kegyetlensége, hogy Tamási Esztert csupán 53 esztendősen ragadta el a halál.A legendás tévés Mezőtúron született 1938-ban, és kiskorától kezdve színésznőnek készült. Tizenhét évesen került fel Budapestre, ahol sikeresen felvételizett Rózsahegyi Kálmán színművészeti iskolájába. Habár 1956-ban statisztaként bekerült a korszak nagy hírű filmjébe, a Dollárpapába, az élet végül nem a színpad, hanem a televíziózás felé terelte. Pályafutása egy szerencsés véletlennek köszönhetően indult el, amikor az induló Magyar Televízió új, képernyős arcokat keresett, és valaki felfigyelt a színésziskolai portréképére, aminek köszönhetően azonnal állást kínáltak neki.
Mindössze tizenkilenc évesen lépett be a tévészékház kapuján, és innentől kezdve a karrierje megállíthatatlanul ívelt felfelé. Idővel esténként már hárommillió ember hallgatta feszült figyelemmel, ahogyan egyedi stílusában ismertette a napi tévéműsort, kellemes és izgalmas estét kívánva a nézőknek. Rendkívüli népszerűségnek örvendett, rengeteg férfi volt szerelmes belé, de ő végül 1965-ben igent mondott egyik kérőjének, és még abban az évben életet adott egyetlen kislányának, Krisztinának. A magánéletéből kevesen tudták, de egy ideig gyengéd szálak fűzték a nála huszonnyolc évvel idősebb politikushoz, Ortutay Gyulához, a Hazafias Népfront későbbi alelnökéhez, aki erről a titkos kapcsolatról csak a jóval később megjelent emlékirataiban vallott nyíltan.
Miközben Ortutay 1978-ban elhunyt, Tamási Eszter a szakmai pályája abszolút csúcsára ért. A klasszikus bemondói feladatai mellett ő lett a képernyőse a korszak egyik legnépszerűbb műsorának, az Önök kérték című kívánságműsornak is. Több mint két évtizednyi intenzív képernyős munka után is pontosan ugyanolyan lendületes, kedves és precíz maradt, azon ritka bemondók egyikeként, akik szinte soha nem bakiztak élő adásban. A nézők joggal érezhették úgy, hogy a mosolya örökre elkíséri majd őket, de a sors 1990-ben közbeszólt.
A bemondónőt villámcsapásként érte a diagnózis, miszerint súlyos agydaganata van, amely ráadásul egy szinte operálhatatlan, kritikus helyen fejlődött ki. Bár az orvosi kockázatok ellenére is vállalta a műtétet, az operáció sajnos nem hozta meg a várt gyógyulást, és a hősies küzdelem ellenére sem sikerült legyőznie a betegséget. Egykori kollégái szerint az utolsó napjaiban már pontosan érezte a vég közeledtét. 1991. december 15-én a kórházi ágyánál látogatóba érkező legközelebbi barátnőjének halkan csak annyit mondott: „hamarosan elmegyek.” Megérzése tragikusan pontos volt: egyetlen nappal később, december 16-án a Magyar Televíziózás aranykorának egyik legfényesebb csillaga örökre lehunyta a szemét.
Forrás
