Ultrahangra mentem, de amikor megláttam a férjemet egy terhes nővel sétálni, tudtam, hogy titokban követnem kell őket
Szerző: Faragó Katalin
Öt évnyi sikertelen próbálkozás után Eszter végre teherbe esik — de titokban tartja, amíg biztos nem lesz benne. Az ultrahangvizsgálat után boldogsága azonban rémálommá válik, amikor meglátja a férjét, Gábort, amint gyengéden ölel egy másik terhes nőt. Ki ő? Eszter követi őket… és olyan igazságra bukkan, amire a legvadabb álmaiban sem számított.
A kezem remegett, ahogy a terhességi tesztet letettem a fürdőszobai mosdóra. Az elmúlt öt év egy végtelen hullámvasút volt – remény, csalódás, könnyek. De ez a reggel másnak tűnt.
Visszatartott lélegzettel figyeltem, ahogy lassan két rózsaszín csík jelent meg a teszten.
A szívem zakatolt. Terhes vagyok!
Rögtön el akartam mondani Gábornak. Az elmúlt években ő volt a támaszom. Minden egyes kudarc után ő ölelt át, ő tartott bennem lelket, amikor minden hónapban újabb negatív teszttel szembesültem.
De ezúttal biztos akartam lenni. Nem akartam újabb csalódást.
Ezért titokban ultrahangra mentem. Azt mondtam Gábornak, hogy fogorvoshoz megyek – az a hazugság úgy égett a nyelvemen, mint a sav, de meg akartam várni a biztos eredményt.
A rendelőben a technikus végighúzta az ultrahangos eszközt a hasamon.
– Ott van! – mutatott a képernyőre. – Látja azt a kis remegést?
Összeszűkült szemmel néztem a kijelzőt, aztán megláttam. Egy apró, gyorsan mozgó kis pontot.
Egy szívverés.
– Istenem! – suttogtam, könnyek szöktek a szemembe.
Végre anya leszek.
A boldogságom határtalan volt, a félelmeim szertefoszlottak. Már tervezgettem, hogyan mondom el Gábornak. Talán becsomagolom az ultrahangképet egy kis ajándékdobozba…
De a gondolatok egy pillanat alatt szertefoszlottak, ahogy kiléptem a folyosóra.
Gábor ott állt.
A férjem.
De nem volt egyedül.
Egy fiatal, erősen terhes nő mellett állt, és gyengéden ölelte át. A kezei védelmezően simultak a nő hasára, és az arca…
Az az arckifejezés!
Pontosan így nézett rám is, amikor féltem. Amikor bátorított.
Ez nem egy baráti ölelés volt.
A gyomrom összeszorult. Szédülni kezdtem. Gyorsan elbújtam egy automata mögé, mielőtt észrevehetett volna.
Ki ez a nő?
Miért volt Gábor a kórházban, amikor azt mondta, dolgozni megy?
A nő mondott valamit, amit nem hallottam, és Gábor őszintén, mélyről jövően nevetett. Nem az a feszélyezett mosoly volt, amit az ügyfeleinek tartogatott, hanem az igazi nevetése.
A világom összedőlt.
Láttam, ahogy elindulnak a kijárat felé.
Muszáj volt kiderítenem az igazságot.
A követés
Reszkető kézzel előhúztam a telefonom, és Uber-t hívtam.
– Kérem, kövesse azt a kék autót. – mondtam a sofőrnek, mintha egy kémfilmben lennék.
A férfi csak biccentett, és elindult utánuk.
Néhány perc múlva Gábor egy kis ház előtt állította le az autóját. Segített kiszállni a nőnek, kezét finoman a derekán tartotta.
A gyomrom émelygett.
– Álljon meg itt. – szóltam az Uber-sofőrnek, majd kiszálltam.
Ez nem lehet igaz.
Láttam, ahogy Gábor és a nő belépnek a házba. Nem várhattam tovább.
Felmentem a bejárathoz, és dörömböltem az ajtón.
Pillanatokkal később Gábor kinyitotta. Az arca azonnal elsápadt.
– Eszter? Mit keresel itt? – a hangja elcsuklott.
A harag hirtelen elsöpört minden félelmet bennem. Ellöktem az ajtót, és beléptem.
A fiatal nő ott állt a nappaliban, egyik kezével a hasát simogatta. Rám nézett – és elmosolyodott.
– Te vagy Eszter?
A levegő kiszaladt a tüdőmből.
– Te ki vagy? – vágtam vissza remegő hangon.
A nő elnevette magát.
– Hát persze, hogy te vagy Eszter! Apu állandóan rólad beszél!
A világ megállt körülöttem.
– Apu?! – ismételtem suttogva.
Gábor megdörzsölte az arcát, majd mély levegőt vett.
– Eszter, engedd, hogy elmagyarázzam.
– Hogy micsodát?! – kiáltottam.
A nő közelebb lépett.
– Eszter, én Anna vagyok… Gábor lánya.
A gyomrom összerándult.
Most már tényleg alaposabban megnéztem őt. A szeme pontosan olyan volt, mint Gáboré. A mosolya, az apró kis gödröcske az arcán…
Hogyan nem láttam ezt korábban?!
„Lánya?!”
Gábor bólintott.
– Még mielőtt megismertelek, Annával anyja és én rövid ideig együtt voltunk. Fogalmam sem volt róla, hogy gyerekem született. Az anyja soha nem mondta el.
Anna elérzékenyülve folytatta:
– Anyám néhány hónapja halt meg rákban. Akkor találtam meg apu nevét a születési anyakönyvi kivonatomban.
A lábam megremegett.
„Tehát… minden alkalommal, amikor későn értél haza…?”
Gábor szomorúan bólintott.
– Anna életébe próbáltam beleilleszkedni. Próbáltam megtalálni a megfelelő pillanatot, hogy elmondjam neked.
A világom darabokra hullott… majd újra összeállt.
Nem egy másik nő volt.
Egy lánya volt.
És most lesz egy közös gyerekünk is.
Hónapokkal később együtt vártuk a két babát, akik ugyan nem testvérek voltak, de mégis egy családot alkottunk.
És tudtam, hogy a legrosszabb feltételezésem a legnagyobb ajándékká vált.