Ülve maradtak a megemlékezés alatt

Az Országgyűlésben hétfőn a roma holokauszt áldozataira emlékeztek. A jelen lévő képviselők egyperces néma felállással hajtottak fejet azok előtt, akiket származásuk miatt üldöztek, deportáltak és gyilkoltak meg. A Mi Hazánk képviselői azonban ülve maradtak.
Toroczkai László később azzal magyarázta a történteket, hogy pártja minden áldozat előtt fejet hajt, ám szerintük a Tisza nem tartotta be a korábbi parlamenti megállapodást és az eljárásrendet.Lehet vitatkozni a házszabályról, a házbizottság döntéseiről és arról is, hogy a megemlékezést megfelelően készítették-e elő. Ezeket a kérdéseket azonban később is meg lehetett volna tárgyalni.

Csak ettől még a roma holokauszt áldozatai előtt fel lehetett volna állni.

A Mi Hazánk képviselői megtehették volna, hogy hatvan másodpercre csatlakoznak a megemlékezéshez, majd utána nyilvánosan szóvá teszik, ha szerintük a Tisza megsértette a parlamenti megállapodást. Így a tiszteletadás is megtörtént volna, miközben a politikai kritikájukról sem kellett volna lemondaniuk.

Ehelyett azt a megoldást választották, amelyből másnapra országos botrány lett. A videón az látható, hogy miközben a többi jelen lévő politikai oldal képviselői felállnak, a Mi Hazánk frakciójának tagjai a helyükön maradnak.

Fekete-Győr András élesen reagált a parlamentben történtekre. A momentumos politikus szerint nincs elfogadható mentség arra, hogy a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor a származásuk miatt üldözött és meggyilkolt magyar roma áldozatokra emlékeztek.

„Mindent elmond róluk, ha szerintük egy ilyen helyzetben nem magától értetődő, hogy feláll az ember, és fontosabbnak tartanak egy állítólagos parlamenti megállapodást a meggyilkolt áldozatok emlékénél.”

Fekete-Győr nem elégedett meg a történtek bírálatával. Lényegében az egész Mi Hazánk-frakció politikai távozását követelte.

„Betelt a pohár. Toroczkai Lászlónak, Novák Elődnek, Dúró Dórának és a Mi Hazánk többi képviselőjének egyszerűen nem lehet tovább maradása a magyar közéletben. Takarodjanak!”

A kijelentés rendkívül kemény, hiszen demokratikusan megválasztott képviselőkről van szó, akiknek a parlamenti mandátumáról végső soron a választók döntenek. Fekete-Győr felháborodásának kiindulópontja azonban világos: szerinte egy népirtás áldozatai előtti tiszteletadásnál nem lehet fontosabb egy állítólagosan megsértett parlamenti megállapodás.