Ma érkezett a felfoghatatlan Tabáni Istvánról!

photo.barsonyb.

Hihetetlen, de igaz: Tabáni István, a 2009-es Csillag születik győztese mára anyagi csőd szélére sodródott. Bár továbbra is főállású énekes, évek óta nem kap meghívást tévéműsorokba, és a fellépései is megcsappantak. Két kisgyermeket nevel, miközben napról napra próbálja megteremteni a családja megélhetését. Saját bevallása szerint nem érti, miért tűnt el a képernyőről, de a valóság egyre keményebb vele.
ÉS EZ MÉG CSAK A TRAGÉDIA EGYIK RÉSZE:

„Apaként is küzdök” – túlterhelt és kimerült. Tabáni mindent megtesz, hogy helytálljon otthon is, de nem tagadja: a két hiperaktív kisfia mellett gyakran érzi magát teljesen kimerültnek. – Állandóan harcolnak, rengeteg energiát visz el a nevelésük – meséli. A nagyobbik fiúban már most látja a zenei tehetséget, de az énekes szerint ez a pálya rengeteg buktatót rejt, és ma már az sem elég, ha valaki jól énekel.
EZÉRT CSÚSZTAK MEG A DOLGOK

„A j*rv*ny mindent elvitt” – utána semmi sem maradt a régiben.
Tabáni életét is alapjaiban rázta meg. – A pandémia anyagilag lenullázott. Azóta sem állt helyre semmi – fogalmazott. Ugyan próbálja a mélypontokat zeneileg feldolgozni, de nem tagadja: sokszor úgy érzi, teljesen el van veszve. – Talán ettől lesz hitelesebb a zeném, de nagyon nehéz ez az út – tette hozzá.

VIA Blikk