
Magyar Péter hétfőn beszélt először arról, hogy hozzá került egy dokumentum, amely szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet. A TISZA Párt elnöke előre nem árult el konkrétumokat az anyagról, de erősen sejttette, hogy a kormány békepolitikájával kapcsolatban vannak leleplező értesülései. A volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz korábban elmondta, ő is látta az anyagot, ami szerinte egyértelmű bizonyíték lesz arra, ahogy Orbánék évek óta próbálnak megtéveszteni minket.
Szerdán nap közben Magyar Péter megosztott egy videót a közösségi oldalán, amely szerint hamarosan minden kiderül az Orbán-kormányról, ezt pedig este kiegészítette egy újabb felvétellel, miszerint csütörtökön reggel 9 órakor hozzák nyilvánosságra a bizonyítékaikat. Így is tettek.
A bejelentés
A Magyar Péterék által közölt hangfelvételen állítólag Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangja hallható 2023 áprilisából, és a honvédelmi miniszter arról beszél benne, hogy a kormány letér a béke útjáról és a háború felé vezető út nulladik fázisára áll át.
„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel. Ismerjük ezeket, de főleg egy folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással. Természetes ez a folyamat, amit a nyilvánosságban fiatalításként ismertünk meg, ez a legegyszerűbb módja, hogy ezt megváltoztassuk. Szakítsunk a békementalitással, és álljunk át a háború felé vezető út nulladik fázisára.
Én ennek a végrehajtásában és végrehajtására dr. Böröndi Gábor altábornagyot kértem föl. Megtiszteltetés, hogy elvállalta, és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani” – mondta Szalay-Bobrovniczky.
A videót itt tekintheti meg: