
Gyászba borult a mulatós zene világa: március 23-án elhunyt Kadlott Karcsi, a lakodalmas műfaj egyik legismertebb alakja. A hírt vasárnap délután osztották meg a rajongói oldalán, ami sokakat megrendített.
Kadlott Karcsi az 1960-as évek végétől meghatározó szereplője volt a magyar mulatós zenének. Lakodalmas és vidám, olykor pajzán dalszövegeivel generációkat szórakoztatott, és a jókedv elmaradhatatlan kísérője volt.
Távozásával egy korszak zárult le, de dalai tovább élnek a mulatni vágyók szívében.
Én tizennégy éves korom óta ismerem Karcsit. Teljesen le vagyok taglózva. Azt tudni kell, hogy ennek a műfajnak Kadlott Karcsi volt a legeslegnagyobb királya. Amikor ő kezdte, nem volt még 3+2 együttes és Soroksári Sváb-Parti. Az ő Nem zörög a haraszt és a Füredi Anna-bálon című kazettái több millió példányban fogytak el.
Rengeteg slágert adott Karcsi a magyar népnek. Minden Kadlott Karcsitól indult a mulatós műfajban. Őt követték a 3+2, Lajcsi és a Dáridó és jómagam is. Karcsi zenéjére olyan szintű igény volt, hogy nem tudtak annyi kazettát gyártani, ami ne fogyott volna el. Talán nem túlzok, amikor azt állítom, minden magyar háztartásban volt egy Kadlott Karcsi kazetta
– mondta Csocsesz elhunyt kollégájáról, majd felelevenítette, mikor ismerkedett meg Kadlott Karcsival.