Most érkezett a döbbenetes hír Rúzsa Magdiról

Rúzsa Magdi nem tér vissza a Megasztár zsűrijébe – ez áll a döntés hátterében
Ő veheti át a helyét

Bár a tavalyi évben nagy várakozás előzte meg a Megasztár visszatérését, az idei évadban már nem látjuk viszont az egyik legnépszerűbb zsűritagot, Rúzsa Magdit. A TV2 tehetségkutatója új zsűrigárdával készül a folytatásra, a változtatások miatt pedig az énekesnő úgy döntött, nem vesz részt a műsorban.

Blikk értesülései szerint Rúzsa Magdi döntésének egyik fő oka az volt, hogy kizárólag a tavalyi évad szakmai csapatával ült volna újra zsűriszékbe. Mivel azonban a csatorna átalakítja a zsűri összetételét – részben a gyengébb nézettségi adatok miatt –, az énekesnő inkább visszalépett.

„Magdi úgy gondolta, hogy az előző évad zsűrije nagyon erős volt szakmailag, és szeretett volna velük tovább dolgozni. De mivel a produkció változtat az összetételen, ő pedig az eddigi csapattal csinálta volna tovább szívesen a műsort, úgy döntött, hogy nem vállalja a következő évadot” – árulta el a produkcióhoz közeli forrás.

A döntés mögött praktikus és magánéleti okok is állnak. A tavalyi forgatások rengeteg időt vettek el az énekesnő életéből, amit nehéz volt összeegyeztetni a hétvégi koncertturnékkal és az anyasággal.

„Igaz, a forgatások hétköznap zajlottak, de így nehezebben lehetett rápihenni a vidéki fellépésekre. Nem is beszélve arról, hogy Magdinak ott van három pici gyermeke, akikkel a lehető legtöbb időt szeretne eltölteni” – tette hozzá a bennfentes.

“Curtis neve már februárban felvetődött, ő szinte biztos, hogy a zsűri tagja lesz, és mivel kell egy erős nő is a csapatba, úgy tudom, Tóth Gabival is egyezkednek, aki, ugye, szintén ennek a műsornak köszönheti a karrierjét” – tette hozzá a bennfentes.

forrás