
Május 11-én Liptai Claudiának egyszerre két helyen kellene megjelennie, viszont nem tud kettészakadni, ezért a színházban nem áll színpadra. Vasárnap ugyanis A Nagy Duettet fogja vezetni, ráadásul a döntőt, ahol kiderül, melyik páros győz. A Játékszín elárulta, ki ugrik be a tévés helyére.
Mint azt már korábban mi is megírtuk, A Nagy Duett hét év kihagyás után, március közepén tért vissza Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével. A TV2 show-műsora hatalmas népszerűségnek örvend, ezért a csatorna nemrég úgy döntött: két további adással jelentkezik. Ez azt jelenti, hogy így május 11-én kerül képernyőre A Nagy Duett döntője. Az elődöntőben már nem is Iszak Eszti köszöntötte az online műsor nézőit, hanem Lissák Laura, ugyanis a szőke szépség csak hét adást vállalt.
Liptai Claudia A Nagy Duett miatt kihagyja a színházat
A kilencedik héthez érkeztünk, amely már a finálé hete, vagyis vasárnap kiderül, ki nyeri az idei évadot. Liptai Claudia köztudottan tehetséges műsorvezető és színésznő, vasárnap pedig a Játékszínben lenne jelenése, azonban a show-műsor miatt lemondta és a kolléganője veszi át a helyét. A Hölgyválasz című előadásban tehát nem ő lesz látható vasárnap este.
“Dupla Hölgyválasz előadás május 11-én, vasárnap! Ez alkalommal Molly szerepében – Liptai Claudia televíziós elfoglaltságai miatt – Szőlőskei Tímeát láthatják nézőink! Köszönjük a beugrást, Timi – mi már most imádjuk, drukkolunk, és sok sikert kívánunk az előadásokhoz!” – tudatta a Játékszín.