
A TV2 nézőit hétfőn kisebb meglepetés érheti, ugyanis a Password – A jelszó című vetélkedőben egyszerre két ismerős arc is felbukkan majd. A műsorban Majkát és Pápai Jocit is láthatjuk majd, annak ellenére, hogy ma már mindketten az RTL kötelékébe tartoznak. A hétfői epizódot még jóval korábban vették fel, így egy különös időutazásnak tűnhet a tévéképernyőn.
Hétfő este különös helyzet áll majd elő a TV2 műsorán: noha ma már mindketten az RTL arcai, a Password – A jelszó című vetélkedőben Majka és Pápai Joci is feltűnik majd – derül ki a műsor következő adásának rövid előzeteséből.
A Lékai-Kiss Ramóna vezette játékshow első epizódját még szilveszterkor sugározták, ám utána hosszú időre parkolópályára került, és csak március 10-én tért vissza a képernyőre. Sokakat meglephet majd, hogy az adásban a rapper és az énekes is visszaköszön majd, azonban mindez azért történik meg, mert az adásokat már jóval előre felvették.
Majka tizenhat év után döntött úgy, hogy visszatér anyacsatornájához, az RTL-hez – ahonnan a karrierje is indult –, a döntést pedig állítása szerint nem volt könnyű meghoznia. Bár érzelmileg megviselte a váltás, nem azért jött el a csatornától, amiért sokan gondolnák.
– A lényeges döntést nem azután hoztam meg, hogy megkaptam az ajánlatot az RTL-től, hanem azután, hogy a TV2-nél történt egy-két dolog. Ezt nem fogom részleteiben feltárni, legyen elég annyi, hogy megkönnyítették a döntésünket Pápai Jocival – fogalmazott sejtelmesen Majka, hozzátéve: az X-Faktor egy rang, ezért nagyon kecsegtető volt számára az RTL ajánlata.
Ismét mentor lesz
A valóságshow-hősből lett rapper és műsorvezető idén ráadásul újra visszaülhet az X-Faktor mentori székébe, nemrégiben ugyanis bejelentették, hogy a tavalyi évadhoz képest nem eszközöltek semmilyen változást a mentorcsapatban. Ez azt jelenti, hogy Majka továbbra is Tóth Andival, Valkusz Milánnal és Gáspár Lacival erősíti a csapatot.