A 24.hu interjút készített Orbán Anitával, aki elmondta, hogy a Külügyminisztérium átfogó átvilágítása során megdöbbentő visszaélésekre derült fény, felemlegette a digitalizáció hiányosságát, illetve az iratmegsemmisítéseket. Orbán Anita külügyminiszter a részletesen beszélt a múltbéli anomáliákról és a jövőbeni tervekről.Orbán Anita a Külügyminisztériumról
A Külügyminisztérium átvilágítása nemcsak időigényes, hanem rendkívül összetett folyamat is, hiszen számos dokumentumot kell feldolgozni, amelyek egy része már megsemmisült. Orbán Anita külügyminiszter elmondása szerint a vizsgálatot egy jogászokból, adatvédelmi és üzleti szakértőkből álló csapat végzi, akik megbízási szerződéssel dolgoznak. Az átvilágítás célja kettős: egyrészt a múltbéli visszaélések feltárása és azok következményeinek biztosítása, másrészt a jelenlegi működési anomáliák kijavítása.
A tárcavezető példaként említette a diplomata-útlevelek ügyét, amelyben több mint ezer olyan útlevelet adtak ki, amelyek nem jártak volna alanyi jogon. Emellett a kormányváró használatával kapcsolatos visszaélések is napvilágra kerültek: egy egyszerű linken keresztül bárki lefoglalhatta a várót, ami április óta már nem lehetséges.

Szijjártó Péterről is beszélt Orbán Anita
Az előző külügyminiszter, Szijjártó Péter tevékenysége is komoly vizsgálat tárgyát képezi. Orbán Anita szerint a magángépek használata nemcsak indokolatlan volt, hanem sok esetben teljesen ésszerűtlen is. Példaként említette, hogy egy Pozsony-Budapest út magángéppel hosszabb időt vett igénybe, mint autóval. Ráadásul több gép esetében előfordult, hogy bár le voltak foglalva, végül senki sem utazott velük.

A BYD-ügy kapcsán a külügyminiszter morális és nemzetbiztonsági aggályokat fogalmazott meg. Szijjártó Péter ugyanis alig két hónappal távozása után a kínai autógyártó globális vezetőjeként jelent meg, miközben korábban több száz milliárd forint állami támogatást biztosított a cégnek. Kitért arra is Orbán Anita, hogy Szijjártó Péter utazásai ügyében már nyomoz a BRFK; de a BYD-ügy miatt nemzetbiztonsági bizottsági ülést is bejelentettek.

A további részleteket ITT olvashatja!