
“Magyar Péter minden lélegzetvételével a nőket gyalázza. Szerinte az anyák, feleségek csak a konyhában főznek és fogalmuk sincs mi történik körülöttük” – posztolta Szentkirályi Alexandra.
“Péter nagyon is tudjuk, azt is, hogy te mit gondolsz a nőkről és erről a véleményünk is megvan, amivel alig egy év múlva szembesülsz is.
“Magyar szerint nekünk nőknek a konyhában a helyünk”
Szentkirályi Alexandra a legfrissebb Facebook videójában megint nekiment a Tisza elnökének: “Magyar Péter szerint nekünk, nőknek itt a konyhában van a legjobb helyünk, miközben azt sem tudjuk, hogy mi történik körülöttünk a világban. Egy interjúban ugyanis azt találta mondani, hogy vele ellentétben idézett valószínű más kormánytagok feleségei azt sem tudták, hol vannak, mert mondjuk otthon főztek” – reflektál a Direkt36 ma megjelent cikkére Szentkirályi Alexandra.
Annak kapcsán, hogy Orbán Viktor évértékelőjén Magyar Péter a miniszterelnökkel szemben, az első sorban Varga Judit mellett ott ült – előtte ugyanis feltette a kérdést az illetékes minisztérium dolgozójának, hogy „ugye az első sorban fogok ülni?” – a Tisza elnöke a Direkt36-nak azt mondta: az ehhez hasonló eseményeken nemcsak azért vett részt, mert érdekelte a politika, hanem mert szerepe volt a felesége nyilvánosság előtti felépítésében, aki részben neki köszönhetően lett influenszer politikus.
„Valószínű más kormánytagok feleségei azt sem tudták, hol vannak, mert mondjuk otthon főztek. És valószínűleg nem ők végezték el a házastársuk munkájának a felét, nem ők építették fel őket” – mondta Magyar arról, miért érezte jogosnak, hogy a felesége mellett üljön az évértékelőn.
Szentkirályi ezt a kijelentését sérelmezi a videójában.
“Péter, te minden lélegzetvételeddel a nőket gyalázod és már észre sem veszed magadat, mert igazából ezt gondolod rólunk, nőkről” – címezte szavait a Tisza elnökének a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
“De Péter, hadd világosítsalak fel! Mi nők dolgozunk, háztartást vezetünk, és még véleményünk is van a világról. Sőt, rólad is megvan a véleményünk, és ezzel a véleménnyel egy év múlva találkozni is fogsz” – jelenti ki a videóban Szentkirályi Alexandra.
“Nekünk nőknek nagyon is megvan a véleményünk a világról és az olyan emberekről is, akik semmibe veszik és megalázzák a nőket” – írja a Facebook oldalán a politikus.