Zentai Mercédesz a Házasság első látásra negyedik évadában tűnt fel, ahol Bakonyi Renátóval kötötte össze az életét. A kapcsolatuk azonban nem bizonyult tartósnak: a műsorban megismert házasságuk kevesebb mint egy hónap alatt válással végződött. A szakítás után Renátó Megyeri Lívia felé kezdett közeledni, ami a szereplők között több konfliktust is szült.Merci azóta azonban továbblépett, és mostanra ismét boldog párkapcsolatban él. A fiatal nő az Aktív műsorában mesélt arról, hogyan alakult az élete a forgatások óta, és azt is elárulta, hogy már a kedvesét is megmutathatja a nyilvánosságnak.
Már az összeköltözésen is túl vannak
A 25 éves Merci egy baráti társaságban ismerkedett meg szerelmével, a szlovák származású Borisszal. Elmondása szerint a kapcsolatuk szilveszterkor fordult komolyabbra, amikor mindketten rájöttek, hogy több van közöttük barátságnál.
– Most már vállalhatom, hogy boldog kapcsolatban élek! Már lassan egy éve vagyunk együtt, ez szilveszterkor alakult így és akkor jöttünk rá, hogy köztünk több van – mesélte Merci, aki azt is elárulta, hogy nem sokáig vártak az összeköltözéssel.
– Fél év után összeköltöztünk, mert éreztük azt, hogy érdemes megpróbálni együtt – fogalmazott.
A fiatal nő édesapja, László szintén hamar megkedvelte Borist. Sőt, kifejezetten jó véleménnyel van lánya választottjáról, akivel szerinte Merci kiegyensúlyozottabb, mint korábban – írja az Index.
– Boris mellett meg van nyugodva, kiegyensúlyozott, szerintem nagyon harmonikus a kapcsolatuk. Én nagyon örülök az eddigieket látván, Merci a helyén van, látom, hogy Boris is tisztelettel bánik vele, szépen beszél, szereti” – mondta László.