Most jött a sokkoló hír Pálinkás Szilveszterről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország
Újra megszólalt a százados, és ezúttal még részletesebben beszélt arról, milyen módon próbálták rávenni arra, hogy ne álljon nyilvánosság elé. Elmondása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter ajánlatokkal próbálta lekenyerezni, ő azonban…
Most jött a hír! Leáll az egyik legnagyobb magyar bank: ez minden ügyfelet érint
Az OTP Bank előre bejelentett karbantartást végez, ami miatt rövid időre nem működik majd a bankkártyás fizetés. Az érintett időszakokban sem az online vásárlás, sem a bolti fizetés, sőt még…
Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, miután nyakon öntötték egy pohár vízzel – A kamera mindent vett
Ezt a videót látni kell!Egy váratlan és rendkívül szórakoztató pillanat borzolta a kedélyeket a Mokka keddi adásában. A reggeli műsor vendégei, Hankó Balázs és Fásy Ádám, a húsvéti hagyományokról beszélgettek,…
Rubint Réka után újabb magyar híresség készül nagy vallomásra – Valóban Ő is súlyos betegséggel küzd
Szívet tépő, ami kiderült.Még csak néhány nap telt el azóta, hogy Rubint Réka kamerák előtt beszélt rákbetegségéről, most pedig Dióssy Klári is a nyilvánosság elé lép, hogy beszéljen a betegségéről.…
Hajnalban érkezett a szomorú hír Pogány Juditról! – Sajnos már a családja is megerősítette:
A 80 éves Pogány Judit, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki több mint öt évtizeden át meghatározó alakja volt a magyar színjátszásnak, nemrég egy podcastben beszélt őszintén egészségi állapotáról és…
Friss, most jött! Lövöldözés történt: az elnök is a közelben volt
Itt vannak a részletek.Vasárnap hajnalban lövések hangja törte meg a csendet az amerikai elnöki rezidencia közelében – írta a BBC. Az eset miatt azonnal vizsgálat indult, a hatóságok röviddel éjfél…
Elszabadult a káosz Budapesten – EZ történik EZEKBEN a pillanatokban
J. D. Vance április 7-én érkezik Budapestre, ahol Orbán Viktorral tárgyal, közös sajtótájékoztatót tartanak a Karmelita kolostorban, és egy nagygyűlésen is felszólalnak az MTK Sportparkban. Az amerikai alelnök látogatását fokozott…
Most jelentette be Orbán Viktor, EZ várható a következő órákban Magyarországon
A március 15-én tartott, minden korábbinál több embert mozgósító Békemenet után vette kezdetét, és immár negyedik hetébe lépett Orbán Viktor országjárása. A miniszterelnök most közösségi oldalán hozta nyilvánosságra, hol találkozhatunk…
Feketében az ország! Meghalt a magyarnóta királynője
Szomorú hír jött.Hétfő délután, 92 éves korában meghalt Madarász Katalin énekesnő. A szomorú hírt a Dankó Rádió közölte Facebook-oldalán, ahol mély megrendüléssel emlékeztek meg a művésznőről.Madarász Katalin pályája 1953-ban indult,…
Orbán Viktor EZT az üzenetet küldte a rákos beteg Rubint Rékának…ERRE nincsenek szavak
Mutatjuk!Megindító reakciók sora érkezik Rubint Réka közösségi felületeire azóta, hogy nyilvánosságra hozta súlyos betegségét. A fitneszedző őszinte vallomása mélyen megérintette az embereket: követők ezrei, valamint számos ismert közéleti és médiabeli…