Majka nélkül vág bele az új életébe: Majoros Hajnalka 14 év után hozott sorsfordító döntést
Évekig a családja volt az első, most azonban elérkezettnek látja az időt arra, hogy új célok felé forduljon. Hajni tudatosan építi az életét, és most ismét nagy dobásra készül.Majka és…
Rettenetes hír érkezett, halálos áldozatról is tudni – Váratlanul ért mindenkit
Erős, 7,4-7,6-os magnitúdójú földrengés rázta meg csütörtökön az indonéziai Sulawesi és az Észak-Molukka-szigetek térségét; legalább egy ember meghalt, több épület megrongálódott, és kisebb cunamihullámokat is észleltek.A földrengés részleteiAz amerikai földtani…
ITT a rendőrség nyilatkozata Oszter Alexandra fiának autóbalesetéről – Kiderült ki a hibás…ÍME
Újabb részletek derültek ki annak a súlyos közúti balesetnek az ügyében, amelyben Oszter Alexandra fia, a 15 éves Hunor súlyos sérüléseket szenvedett. A március 27-én, péntek reggel történt baleset során…
Leváltották Gombos Edináékat. Alig 6 órája derült ki minden
Erre erősen lehetett számítani, bizony, hogy benne volt a pakliban.Az Ázsia Expressz forgatás pillanatok múlva indul. Csak nemrég derült ki az, hogy kik is versenyeznek idén. A névsor impozáns:Gombos Edina…
Most jött a megrázó hír: belehalt a vérmérgezésbe a csodálatos zenész
Fájó szívvel búcsúznak a rajongók, tisztelők, tömegesen érkeznek a részvétnyilvánítások. 85 éves korában meghalt Tony Rivers. Az legendás énekes a Tony Rivers and the Castaways frontembere volt, és a BBC…
Narancssárga riasztás! Pokoli idő söpör végig az ország EZEN részein, órákon belül – Ritkán láthatunk ilyen vihart
Négy megyében életbe lépett a másodfokú, narancssárga riasztás, miután egy könyörtelen mediterrán ciklon vette célba Magyarországot. A meteorológusok szerint nem babra megy a játék: Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyék…
Gyászol Magyarország! Újabb magyar hírességet ért tragédia
R. B. L., a Gasztroangyal stábtagja január 27-én a hajnali órákban tűnt el tahitótfalui otthonából, az idei tél leghidegebb napjaiban. Ruháit akkor a Duna-parton találták meg, a hatóságok hónapokon át…
Búcsúzunk! Feketébe borult Geszti Péter oldala – Mély a gyász
Amire nincsenek szavak. Életének 89. évében elhunyt Radnóti Zsuzsa, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar dramaturg, a Vígszínház egykori dramaturgiai vezetője és a Magyar Színházi Társaság Dramaturgok Céhének volt elnöke, érdemes…
Nagy baj van! Most jelentették be az áprilisi nyugdíjakról! Sajnos mindenkit érint:
Márciusban még időben, a jól ismert dátum környékén érkezett a nyugdíj, és sokan fellélegezhetnek, hogy legalább most nincs meglepetés. A háttérben azonban már készül valami, ami az egész évet átszabja.…
Meghalt a volt államfő – Feketébe borult az egész ország
84 éves korában, március 28-án elhunyt Liamine Zeroual, Algéria egykori államfője, aki 1994 és 1999 között vezette az országot.Zeroual elnöksége idején hazája különösen nehéz és feszült időszakon ment keresztül, amely…